Rólam
Gulyás Gyöngyvér vagyok, egy kisiskolás kisfiú és kislány anyukája, dúla és a gyengéd postpartum időszak szószólója. Kanyargós út vezetett odáig, ahol most tartok.
Közgazdász diploma után dolgoztam konferencia- és tréningszervezőként, majd két multi cégnél. Az ezt követő éveket a gyerekeim terelgetése és az útkeresés töltötték ki. Egyre többet foglalkoztam önismerettel, emellett minden korábbinál kíváncsibb lettem új dolgokra, az énidőmmé a tanulás vált. Folyton azt kerestem, mi is lesz az, amit én szeretnék adni a világnak.
2019 év elején hallottam egy beszélgetést egy ausztrál postpartum dúlával, az interjú végére azt éreztem, hogy, végre megtaláltam, amit eddig kerestem, ebben a hivatásban összeáll minden, ami megdobbantja a szívemet.
Elkezdtem hát ebbe az irányba képezni magamat. Elvégeztem Julia Jones – Newborn Mothers postpartum dúla képzését, majd Békés Emőke dúlatréningjét és 1,5 éves dúlaműhelyét.
Az Ayurvédia Oktatóközpontban ayurvédikus masszőr képesítést szereztem (az indiai gyermekágyas hagyományoknak, ahogy sok más tradíciónak is, szerves részét képezi az új anyák rendszeres olajos masszázsa), egyúttal elsajátítottam az ayurvédikus kismamamasszázst is. 2023-ban ayurvédikus babamasszázs oktató képesítéssel is gazdagítottam a tudásomat. Az Anyatejút Tudásközpontban több önkéntes szoptatási segítő képzésen vettem részt. A Kherion Központban saját élményű születéscsoportban is részt vettem és rogersi szemléletű segítő beszélgetést tanultam Orosz Katalin vezetésével. Mother Nature anyakör facilitátor vagyok.
Amire még támaszkodni tudok a hozzám forduló családok támogatása során: korábban a Hordozóházban szereztem hordozási tanácsadó képesítést, ugyanitt végeztem együttműködő kommunikáció tréninget és sokat tanultam tőlük a kisbabákról, gyerekek életkori sajátosságairól; Molnárné Papp Gyöngyi, aromaterapeuta-természetgyógyásztól aromaterápiás alapismereteket sajátítottam el; Kicsi Vú által pedig az 5 elemes szülés utáni regenerációt ismertem meg. Kíváncsiságom továbbra sem lankad a témában. 🙂
Az utóbbi években sokat foglalkoztam az egyszerűsítés, minimalizmus, háztartás zöldítés, hulladékmentességre való törekvés témákkal, mindkét gyerekemmel mosható pelenkát használtunk, a bőrápoló készítményeink egy részét és a takarítószereket saját magam készítem. Ezekben a témákban is szívesen osztom meg a tapasztalataimat.
Dúlai munkám mellett a MUM Park munkatársa vagyok, ahol szintén az anyákért, a közösségekért, a női összefogásokért, egy fenntarthatóbb és élhetőbb életformáért dolgozunk. A magazin Slow Gyermekágy rovatában sok hasznos cikket találtok a postpartum időszakról.
Ha szeretnéd jobban megismerni a munkámat, szemléletemet, várlak szeretettel a Slow Gyermekágy Közösségben!
Itt olvashatsz egy velem készült interjút.