Az én slow 4. trimeszterem 2. rész
Az első részben kiderült, hogy mennyire hasonló tudatállapotot és megéléseket tud hozni egy sérülés és egy gyermekágyas időszak. Most arról olvashattok, egy postpartum dúlaként hogyan vetettem be a gyógyulásom érdekében azokat a praktikákat, amelyeket a gyermekágyra is jó szívvel ajánlok.
Gyógyító természet
A külvilághoz kapcsolódni eleinte nem esett jól, viszont kimenni a természetbe igen. Egészen újszerű élmény volt, hogy tényleg csak úgy sétálok, nem A-ból B-be próbálok eljutni, és nem is kell sietnem sehova. Rácsodálkoztam arra, hogy a közvetlen környezetemben mennyi szépség van azokban az őszi napokban.
Ha autóval robogtam volna a célállomás felé, biztos nem tűnt volna fel, amint a környékbéli fák a saját gyantájukkal gyógyítják a sérüléseiket. Emlékeztettek is, hogy vegyem elő a tömjén esszenciát itthon és támogassam meg vele a szervezetem sejtmegújító tevékenységét.
A természetben is működnek az öngyógyító folyamatok
A napi sétáim pedig mintegy új hobbivá váltak. Maga a gyaloglás is nagyon addiktív tud lenni, már hiányzik, ha nincsen meg a napi kitűzött lépésszám. Nem hiába, az ember alapvetően gyaloglásra van teremtve.
A gyermekágy alatt is nagyon gyógyító kimenni a természetbe, segít megnyugodni, leföldelődni. Szépen fokozatosan, a testünk jelzéseire figyelve érdemes elkezdeni a sétákat és beépíteni a napi rutinba.
Kutatások azt mutatják, hogy már az is tudja növelni az oxitocin szintünket, ha csupán képeket, vagy videókat nézünk a természetről. Úgy látszik, a Nagy Testvér tényleg mindent tud mert a műtét utáni hetekben sorra dobálta fel nekem a cuki állatos videókat a közösségi oldalon. És tényleg jót tettek. 🙂
Relaxáció és megtartó kör
Olyan szerencsés helyzet adódott, hogy az autogén tréning tanfolyam, amire már jóval korábban jelentkeztem, pont két héttel a műtét után indult. Nagyon sokat segít a mai napig, ahogy tanuljuk ezt a relaxációs technikát, hogy kapcsolódni tudjak a testérzeteimhez, jobban megismerjem a testem öngyógyító folyamatait és bízni tudjak bennük.
Emellett a csoport megtartó légköre és az ott végzett önismereti munka is gyógyító erővel bír.
Az autogén tréning elsajátítása már várandósság alatt nagyon hasznos lehet, tanulmányok vannak arra vonatkozóan, hogy mennyire pozitívan hat a szülésélményre. A szülést követő időszakban pedig horgonyt jelent a mindennapokban, csökkenti az új anyákban gyakran megjelenő szorongást, segíti a szervezet felépülését és segít kapcsolódni a sokszor oly idegen testérzetekhez.
Természetesen bármilyen másik relaxációs módszer is nagyon jótékonyan tud hatni a gyermekágy idején, érdemes megtalálni mindenkinek azt, amit jól be tud építeni a mindennapjaiba.
Egy megtartó körhöz tartozni, találni egy olyan anyacsoportot, ahol ítélkezésmentesen elfogadnak, ahol ki lehet mondani az örömöket, bánatokat és bizonytalanságokat, felbecsülhetetlen érték az anyaság kezdeti szakaszában és persze később is.
Kényeztetés, tápláló ételek, meleg – gyógyír testnek és léleknek
Kényeztetés, tápláló ételek, meleg – gyógyír testnek és léleknek
Amikor nagyon elanyátlanodva éreztem magam, jó volt, hogy voltak eszközeim, amiről tudtam, hogy segíteni fognak. Amit a gyermekágy alatt is mindig ajánlok.
Tápláló ételek. Finom krémlevesek, erőlevesek, tápiókapuding, melengető fűszeres teák. Olyasmiket választottam, amik a szülést követő regenerációt is segítik, amelyek finoman átmelengetnek és úgy érzem, hogy “vérré válnak bennem’. Bevetettem a sörélesztőpelyhet (mert segíti, hogy kinyerjük az ételekből az energiát, nyugtat és támogatja a vörösvérsejtek utánpótlását) és a fekete szezámmagot is (mert keni és kisimítja az idegeket).
Masszázs. Pont a baleset napján hozott össze a sors egy gyermekágyas segítővel, aki jártas a masszírozásban és a hegkezelésben is. Így most én vettem igénybe többször házhoz jövő kényeztetést. Jó volt megtapasztalni ezúttal a másik oldalról, hogy az érintésnek tényleg mennyire gyógyító ereje van.
Persze nem kell feltétlen professzionális masszőr ahhoz, hogy kényeztetve legyünk, akár a gyermekágy alatt is, a családtagok is remekül tudják növelni egy kis nyomkodással az oxitocin szintünket. Kedves szokássá vált a lábadozásom idején, hogy a férjem esténként kicsit megmasszírozta a talpaimat egy finom illóolajos készítménnyel. Nagyon sokat tudnak jelenteni ezek a kis rituálék és érintések a gyógyulásban szülést követően is.
Meleg. A gyógyulás kulcsa mindig a jó vérkeringés, így van ez egy csonttörés esetében és egy szülést követően is. Ezt tudjuk segíteni, ha melegen tartjuk az érintett testterületeket. Gyermekágyas anyáknak is mindig viszek meggymagpárnát és bizony, az utóbbi hónapokban nálam is gyakran előkerült. Megmelegítve nagyon finoman sugározza a meleget a fájó testtájékon, egyúttal fájdalomcsillapító hatást is kifejtve.
Egész komoly készletem van már meggymagpárnából, annyi mindenre használhatók
Nem utolsósorban pedig, amikor az ember hangulata kicsit lejjebb ereszkedik a kívánatosnál, összebújni egy meleg meggymagpárnával nagy földelő, vigasztaló érzés tud lenni.
Emellett a meleg teák, italok voltak még nagy segítségemre, hogy belülről is tápláljam magamban ezt a minőséget. Valahogy a lelket is át tudja melengetni egy jó csésze tea. Mind mind hasznos elemek a gyermekágyas felépülésben is.
6 hét után még nem tér vissza minden a szokott kerékvágásba
Érdekes módon a gipsz is 6 hétig van fent, ahogy az orvosi értelemben vett gyermekágy is ennyi ideig tart.
Azzal, hogy levették a gipszet, még nem kaptam vissza a kezemet, sőt eleinte rosszabb is lett, viszont eltűnt a “pajzs”, a szemmel látható, mindenki által elfogadott jel, hogy most több odafigyelést, kímélést érdemlek. Ezáltal a pihenésre adott belső engedélyem is kicsit meggyengült,hiszen most már aztán tényleg honnan lenne jogom tovább pihenni. Pedig még bőven szükség volt rá.
A gyermekágy 6 hete után is valahogy hamar elfogy az anyák támogatottsága (ha addig meg is volt), addigra valahogy külső és belső elvárássá is válik, hogy mostanra már bele kellett rázódni, most már meg kéne tudni oldani a dolgokat egyedül is, a kedves érdeklődések is ritkulnak. Holott ilyenkor még bőven tart a 4. trimeszter, a postpartum évről (ami a minimum, ameddig a kisbabás édesanyákat igen erősen kéne tartanunk) nem is beszélve. Ha lehet, próbáljunk meg türelmesek lenni magunkkal a 6 hét után is, szépen fokozatosan térni vissza a teendőkhöz. És szépen kérem friss édesanyák környezetét, hogy a hivatalos gyermekágy leteltével is figyeljenek oda az anyákra, biztató szavakkal, érdeklődéssel vagy éppen egy tál étellel tegyék könnyebbé számukra ezt a sokszor oly kihívásos időszakot!
Lezáró ünnep
Az átmeneti rítusok mindig is nagyon fontosak voltak az emberek életében, megkönnyítették egy-egy életszakasz lezárását és segítették az átlépést egy újba. A világ postpartum hagyományaiban is mindenhol volt valamiféle lezáró ünnepség a pihenést követő hetek után. Ilyenkor ajándékokkal, zenével, szép ruhákkal, különböző szertartásokkal köszöntötte a közösség az anyát az új szerepében. Nagyon hiányzik ez manapság.
Úgy éreztem, 3 hónap után nekem is szükségem van egyfajta lezárásra, mielőtt újra visszatérnék a dolgos hétköznapokba. Kedves dúla ismerősömhöz jelentkeztem be egy csontok zárása rituáléra és meleg olajos masszázsra. Andi igazi ünnepet varázsolt az alkalomból. A kályhában ropogtak a fahasábok, égtek a gyertyák, illatozott a női teakeverék, párologtak a finom illóolajak. Mind a beszélgetés, a reflektálás az elmúlt időszakra, mind maga a kendős lezárás és utána a masszázs is valóban ünnepi és felemelő volt, idő, amely kiemelkedett a hétköznapokból és segített értékelni, amit megtanultam a történtekből és előretekinteni egy új szakasz irányába.
Nagy szükség lenne ezekre a megélésekre a gyermekágy végén is minden anyának.
Nem utolsósorban pedig a naplózás, a történtek leírása is gyógyítólag hat, köszönöm, hogy itt is megtehettem!