Az első részben kiderült, hogy mennyire hasonló tudatállapotot és megéléseket tud hozni egy sérülés és egy gyermekágyas időszak. Most arról olvashattok, egy postpartum dúlaként hogyan
Ugyan nem bővült újabb kisbabával a családunk, de a tavalyi év utolsó három hónapját igencsak lelassulva töltöttem egy baleset miatt és postpartum dúlaként nem tudtam
Hogyan indíts komatálas közösséget és mi kerüljön a kosárba?A ko
Praktikus ötletek komatálazás szervezéséhez
“A sok külső inger és elvárás könnyen elvonja a figyelmünket saját belső hangunkról és anyai ösztöneinkről.”
gzünk, az emögött álló komoly mentális szervező munka és az érzelmi teherviselés.
Van egy olyan fontos szülői feladat, amit folyamatosan csinálunk úgy, hogy közben észre sem vesszük. Ez pedig nem más, mint az érzelemszabályozás
A gyermekágy nem mehet a párkapcsolat rovására, ezért kell tudatosan készülni erre az időszakra. De mégis hogyan?
A Slow Gyermekágy megszületéséhez vezető úton fontos lépés volt a találkozásom a minimalizmussal. A MUM Park Magazinba megírtam ennek a történetét. Itt találod azt a
Talán furcsának tűnhet párhuzamot vonni az advent és a gyermekágy között, hiszen az egyikben egy gyermek érkezésére készülünk, a másikban pedig már túl vagyunk a