Ayurvédikus abhyanga masszázs (kb. 120 perc)

Az abhyanga masszázs különösen jótékony hatású a szülés utáni regenerációban, illetve szeretettel ajánlom megfáradt anyukáknak, akik mély ellazulásra, megújító kezelésre vágynak.

Ennek a fantasztikusan kényeztető, ellazító masszázsnak a során bőséges meleg olajjal masszírozom végig a testet tetőtől talpig (beleértve a hajas fejbőr, a has, a mellek és a fenék területét is). Az olaj a vendég ayurvédikus testalkatának meghatározása alapján kerül kiválasztásra, a cél a testre ható erők, az úgynevezett doshák egyensúlyának helyreállítása. Ehhez minden esetben előre küldök egy tesztet és arra kérlek, hogy kitöltés után írd meg nekem eredményt, hogy ennek megfelelően készítsem elő a megfelelő olajat. A mozdulatok lágyak, inkább simító jellegűek, tehát nem egy svéd masszázsra kell gondolni, az olajok bőrbe való bedörzsölése fejti ki a jótékony hatást. A masszázst követően a teljes test végiggőzölése következik, ennek a célja, hogy a felhalmozódott salakanyagok könnyebben kiürüljenek a szervezetből és a bőr puhává, bársonyos tapintásúvá váljon. Az abhyanga hatásai többek közt:

– Megfiatalítja a testet és a tudatot

– Növeli a szövetek erősségét, szülés után regeneráló hatású

– Szépíti a bőrt

– Támogatja az életerőt

– Csökkenti a stresszt, a fájdalmakat és a merevséget

– Serkenti a vérkeringést

– Segít eltávolítani a méreganyagokat

– Feszesíti az izmokat

– Keni a várandósság során igénybevett ízületeket

A masszázs honorálása: 17.000 Ft.

A bérletek árait itt találod.

Helyszín: Budapest, XX. kerület. Ha újszülötted van, természetesen Magaddal hozhatod őt is a masszázsra (akár valakivel együtt, aki figyel rá, miközben Te lazítasz). A Slow Gyermekágy attól is slow, hogy van idő arra, hogy masszázs közben is alkalmazkodjunk a kisbabád igényeihez.
Ha a gyermekágy során az otthonodban szeretnél masszázst, ezt a Postpartum látogatás szolgáltatásom keretében tudod igénybe venni. Egy család otthonában mások a technikai adottságok, mint a masszázskuckómban, így a teljes test masszázsára ott nincs lehetőség, általában egy Shiro- és Padabhyangára szokott sor kerülni, illetve hasmasszázsra pakolással együtt, természetesen mindezt finom gőzöléssel zárva. Ettől is úgy szokták érezni magukat az anyák, mint akit kicseréltek. Emellett dúlai beszélgetés, meghallgatás, tápláló gyermekágyas finomságok is járnak a masszázs mellé a látogatás során. Mindeközben természetesen a kisbabád szükségleteit is szem előtt tartjuk.