„Egy egész falura”, azaz egy megtartó hálóra most, 2021-ben is szükségünk van az örömteli babázáshoz, gyerekneveléshez. Sőt, bár ma rengeteg háztartási eszköz és szolgáltatás teszi
Egyre többen érezzük manapság, hogy szülőként túl sok feladat nyomja a vállunkat, kimerültek és frusztráltak vagyunk, és ha körülnézünk, látjuk, hogy ezzel nem vagyunk egyedül.
Én sokkal jobban szeretem a postpartum kifejezést használni, de eddig bárkinek mondtam, mindenkin azt láttam, hogy „ööö, aha, az meg mi a csuda”. A gyermekágy
„Ülő hónap”, „arany hónap”, „az első 40 nap”, „a tűz mellett feküdni szülés után”, „a sarok, ahol az anya pihen”, Boldogasszony ágya – csak néhány
A természet gyönyörűen kitalálta, hogy a szülés körüli időszakban eláraszt bennünket oxitocin hormonnal, ami segíti a baba megszületését, majd a regenerációnkat, a szoptatást és a
Ismeritek azt, amikor úgy érzitek, hogy „jaj, nincs is ennél jobb”? Amikor a kisbabánk a mellkasunkon piheg amikor hosszasan belefeledkezünk egy ölelésbe amikor barátokkal könnyesre
Mi lenne, ha… • ha tudnánk, hogy az első 40 nap megágyaz az anya egészségének a következő 40 évre? • ha lenne ismeretünk arról, hogy