Ismeritek azt, amikor úgy érzitek, hogy „jaj, nincs is ennél jobb”? Amikor

• a kisbabánk a mellkasunkon piheg
• amikor hosszasan belefeledkezünk egy ölelésbe
• amikor barátokkal könnyesre nevetjük magunkat egy régi viccen
• amikor egy jóleső masszázst kapunk vagy
• sikerül egyet aludni délután?

Ami ezekben az élményekben közös, az a bennünket ilyenkor elöntő oxitocin hormon. Ezt a boldogságfröccsöt ugyanis ugyanaz a hormon okozza, amelynek szintetikus változatáról gyakran esik szó a szülőszobai történetekben.

Az oxitocint 1906-ban egy brit gyógyszerész, Sir Henry Dale fedezte fel (a brit tudósok, ugye… 😉) és annak méhösszehúzó hatása miatt nevezte el „gyors szülésnek”, ezt jelenti a szó latinul. Nem sokkal később felismerték a tejleadásban játszott szerepét is. Sokáig csupán szülési hormonként gondoltak rá, csak az utóbbi időben születtek kutatások arra vonatkozóan, hogy milyen egyéb, pszicho-emocionális hatásai is vannak. Rájöttek, hogy oxitocin nem csak szüléskor és szoptatáskor termelődik, ez az úgynevezett szeretethormon mindig jelen van életünk során, nőkben, férfiakban, gyerekekben és idősekben is termelődik, amikor pozitív társas kapcsolatokat élnek meg, ellazult és örömteli állapotban vannak.

Végigkíséri egész életünket:

• segíti két ember szerelembe esését,
• intim kapcsolat során különösen nagy mennyiségű oxitocin szabadul fel, annak érdekében, hogy a pár között erős kötődés jöjjön létre és közösen neveljék majd a gyermeküket
• segíti a baba, majd a méhlepény megszületését
• segít szerelembe esni a babánkkal
• a szoptatás közben felszabaduló oxitocin tovább erősíti a kötődést a gyermek és az anya között
• a babusgatás, ringatás, bújás közben felszabaduló oxitocin tovább erősíti a kötődést a gyermek és bármelyik gondozója között
• megfelelő szintje és a szabályzására való készség csecsemőkorban a szeretetteljes, sok testkontaktussal járó gondozás hatására alakul ki
• később mindig az aktuális társas kapcsolatok minőségének függvényében alakul.

Ha belegondolunk, teljesen érthető, hogy ez a szeretet-hormon a szülés körül tetőzik, hiszen ekkor igazán szükség van a szeretet és a kapcsolódás érzésére. Egy új családtag érkezése, az új szerepre való rátalálás, az éjszakázás, egy egész új családi rendszerre való átállás bizony nem kis stresszel jár. De milyen csodálatosan kitalálta a természet, hogy a már jól ismert „üss vagy fuss” stresszválasz mellett létezik egy másik típusú stresszreakció is, amit a nyugalom és összetartozás rendszerének hívunk, ez pedig az oxitocin hatására kapcsol be.

Az oxitocin (többek között)

• segít bennünket a monotonitás tolerálásában, amire nagy szükség van azokban az időkben, amikor a nappalok és az éjszakák egy véget nem érő szoptatás-pelenkázás-ringatás folyammá alakulnak
• segít a pillanatban maradni, elveszni a babánk arcának részleteiben, teljesen kizárva a külvilágot
• fokozza a tejtermelést
• fokozza a bizalom és nyugalom érzését, csökkenti a szorongást
• érzelmesebbé, érzékenyebbé és empatikusabbá tesz bennünket, így jobban tudunk reagálni a babánk jelzéseire, igényeire
• elősegíti a szociális viselkedést, a társas támasz nyújtását és elfogadását
• fokozza a kötelékteremtésre, érzelmi kontaktusra való hajlamot, így a baba és a szülők között hosszú távra megalapozódhat egy mély, szeretetteljes kapcsolat
• csillapítja a fájdalmat, a gyulladást, segíti a sebgyógyulást
• segíti az emésztés és a minél több értékes tápanyag kinyerését az ételeinkből

Ezért fontos az anyát és a babát, sőt lehetőség szerint az egész új családot, amennyire csak lehet, az első időkben továbbra is ebben a pihe puha „oxitocin buborékban” tartani.

_{Kiemelt kép: William Fortunato fotója a Pexels oldaláról
(1): Sarah Chai fotója a Pexels oldaláról}